Kedves érintettek,
a mai gyerekgyógy előadás előtt Szabó András prof 15 percben elmondta:
-nem engedélyeznek hiányzást a dolgozatokról, mert a Szülészetet mindenkit egyformán érintő hiányzásnak minősítik, ami az egymáshoz viszonyított eredményeket, így az osztályzatokat nem befolyásolja. Nem lesz pótlás.
-ebben a félévben már nem változtatnak a pontozáson, 25 pontnak kell meglenni az aláíráshoz
-az anyagot tanuljuk meg a könyvből, hogyha nincs fent az előadás, de a könyv hozzáférhetőségét nem tudják biztosítani
-támogatnak minket szóban és írásban, hogy mi meggyorsíttathassuk a könyv újranyomását
-a hétvégi készülést a dolgozatra nem teszik lehetővé, hogy friss legyen még az anyag, amikor írunk belőle
-szokjunk hozzá, hogy az orvosi hierarchiában a felettünk álló szava és véleménye erősebb
Lépjünk túl az elkeseredettségen. A klinika változtatott tavaly is a rendszerén, és még ha tartják is magukat a jelenlegihez, elmondhatjuk: példátlan módon sikerült összefognunk a közös véleményünk érdekében, és hogy annak megfelelően alakuljon akár a következő félévünk, akár az alattunk járók oktatása. Befolyásolhatjuk a sorsunkat, és minél jobban foglalkozunk vele, annál jobban van beleszólásunk. És a jövőre nézve, különben is: akinek nincs véleménye, vagy nem áll ki azért, azon csak átmennek, mint Józsi az utcán.
Az intézetnek, klinikának jogában áll meghatározni a tárgyteljesítés feltételeit. Tehát ha ők nem akarják, nem tudjuk kikényszeríteni, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Nem is lenne szabad, hogy mi diktáljunk egy intézetnek, de szerintem szükségük van a véleményünkre, a feedbackre (jó példája a Kardiológiai és a Sürgősségi hatékony gyakorlatok).
És eddig mit nyertünk az üggyel?
-többen használjuk a felüljavítás, újrapontozás lehetőségét
-úgy hallottam sokatoktól, jobban foglalkoznak az igazságos javítással (a megfelelő személy jóindulatát sikerült megnyerni, bár ma egy kicsit mérgesnek tűnt, hogy az igazgató előtt bolygatták a munkakörét)
-az eddig lefelé kerekített jegyeket felfelé kerekítik
-igényt tartanak a véleményünkre, foglalkoztak a beadvánnyal
-tudják, hogy jelentős egységet képviselünk, ezért komolyabban kezelnek minket.
Végül álljon itt az, hogy mit mondott Szabó és Sólyom prof. személyesen nekem:
Nem az az számít, hogy feltétlenül a Klinikának legyen igaza, vagy hogy hány pontot gyűjtünk, hanem az, hogy megtanuljuk a gyerekgyógyászatot.
Én úgy érzem, hogy miután ez a mi érdekünk is: abban a tudatban, hogy ilyen keményen küzdöttünk az igazunkért, tanuljunk is keményen, mert hülyén néz ki, ha csak mástól várjuk a megváltást!
Üdvözlettel:
Lehoczky Győző