Julival a gyerekklinikán voltunk ma is. Kérdeztük a tanulmányiaknál, hol találjuk Sólyom doktort, amire már nem is kaptunk választ, csak hogy "felejtsék el, Kovács Gábornak írjanak levelet." Meg sem kérdezték, mi a baj... NODE, a következőkre jutottunk:
1. A pontozást mindenki, akinek rosszul lett javítva, nézesse át gyakorlatvezetőjével, és a rosszul javított 160 dogát letesszük a professzori asztalra, ahol egy másik prof. átnézi. Dr. Kovács Gábor, aki szigorú, de korrekt.
2. Így remélhetőleg könnyebben teljesíthető a féléves 25 pont. EZ A FÉLÉV KÖVETELMÉNYE!!! Viszont továbbra is küzdünk a 2 tesztes hiányzási lehetőségünkért.
3. Tovább tárgyalunk az ügyben is, hogy csak előadásból kérdezzenek, és egy hét csúszással az előadásokhoz képest, hogy legyen idő felkészülni.
4. Én pedig hivatalos levélben megkérem a tanulmányi felelőst, és az intézetvezetőt, hogy vegyék figyelembe a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot, és legyen lehetőségünk betegként otthon maradni, és ez ne befolyásolja a jegyünket, és csorbítsa az esélyeinket az ösztöndíjra.
Én azt gondolom, a szubjektív pontozásra a fellebbezési lehetőség jó megoldási ajánlat az intézet részéről, ezért éljünk vele, azért is minél többen, hogy ezzel is mutassuk, hogy nem értünk egyet Sólyom pontozásával!
Üdvözlettel:
Lehoczky Győző